Bán István <> † Benkő László <> Dr. Cserháti László Gábor

Budavárért Emlékérem (2017)

 

A Budavári Önkormányzat Képviselő-testülete a 3/1992. (V.15.) Kt. sz. rendelettel alapította meg a BUDAVÁRÉRT EMLÉKÉREM helyi kitüntetést azon személyek tevékenységének elismerésére, megörökítésére, akik hozzájárultak a kerület fejlődéséhez, jó hírnevének öregbítéséhez.

A kitüntetés adományozásáról a Képviselő-testület zárt ülésen, minősített többséggel határoz, évente legfeljebb 3 kitüntetés adományozásával.

Bán István
1975-ben született Budapesten. A zongora mellett eltöltött évek után 1990-ben Peskó Györgynél kezdett orgonálni, amelyet folytatott egyetemi tanulmányai mellett is. 1999 óta a Budavári Evangélikus templom orgonistája. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem Biotechnológia és Molekuláris Genetika szakán megszerzett diplomája után a zene és az orgona iránti szeretete Bécsbe vezette, ahol felvételt nyert a Bécsi Zeneművészeti Egyetemre, Peter Planyavskyhoz. Zenei tevékenységének és egyházzenei képzésének, érdeklődésének fontos kiegészítője a kóruséneklés. 2002 óta tagja a bécsi székhelyű, világhírű Arnold Schönberg kórusnak. A rengeteg a capella-, kamara- vagy nagy apparátust igénylő zenekari oratórikus művekkel, valamint operaprodukciókkal eljutott Európa leghíresebb koncerttermeibe, templomaiba. Állandó kántori szolgálata mellett rendszeresen koncertezik országszerte mind Magyarországon, mind Ausztriában. A Budavári Evangélikus Egyházközség orgonakoncertjeinek és egyházzenei esteknek a főszervezője, szintén az ő nevéhez köthető az idei nagysikerű Budavári Bach Fesztivál megszervezése és lebonyolítása.

Benkő László
1943-ban itt, az I. kerületben született, az egész élete az I. kerülethez kötődik, ide járt általános iskolába, a középiskolai tanulmányait a Petőfi Sándor Gimnáziumban végezte, itt kezdte el zenei pályafutását és jelenleg is itt él a Krisztinavárosban. Az Omega alapító tagja, Kossuth- és Liszt Ferenc díjas zenész, billentyűs, zeneszerző. Az Omega jelenlegi tagjai közül ő alkotott és játszott legtöbbet önállóan, illetve más produkciókban. 1980-ban mutatták be a Planetáriumban az Űroperát, aminek a zenéjét írta, 1982-ben pedig megjelent első szólóalbuma. 2002-ben alapította meg az instrumentális szintetizátorzenét játszó B-Project együttest. 2006-tól rendszeres vendégszereplője volt a Bulldózer együttes koncertjeinek. 2009-től a szombathelyi Weöres Sándor Színház zenei vezetője. 2013-tól rendszeresen fellép a Megapolis tribute együttessel, amivel kizárólag az Omega együttes dalait játsszák. Egész életművét a szeretetteljes emberség és a közösségteremtő cselekvés jellemzi, a kerület, a Krisztinaváros szerves részévé vált, hosszú évtizedek óta őszinte megbecsülés övezi.

Dr. Cserháti László Gábor
1945-ben született Budapesten, az I. kerületben nőtt fel, a Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségizett. és jelenleg is itt él a családjával. Az Élelmiszeripari Főiskola elvégzése után közgazdász diplomát is szerzett, majd közgazdaságtanból doktorált. Éveken keresztül volt a Budapesti Húsipari Vállalat gazdasági vezetője, majd a Kereskedelmi és Ipar Kamarában főosztályvezetőként tevékenykedett. Később mint a Központi Élelmiszeripari Kutató Intézet gazdasági vezetője, egyúttal több nyelven beszélő élelmiszeripari szakember, részt vett a FAO munkájában, amit FAO érdeméremmel jutalmaztak. Kiemelkedő mindemellett a sportban kifejtett tevékenysége; gyermekkora óta versenyszerűen sportolt, akrobatikus tornászként, majd evezősként kiváló eredményeket ért el, hosszú éveken keresztül volt a Magyar Evezős Szövetség alelnöke. Gyermekkora óta foglalkozik Széchenyi István munkásságával és 29 éve tagja, jelenleg alelnöke a Széchenyi Társaságnak, számos nagysikerű előadást tartott kerületünkben és a az ország több pontján és határainkon túl is.