† Püski Sándor

Budavár Díszpolgára (2001)

 

Püski Sándor Békésen született szegény földműves család harmadik gyermekeként. A helyi református gimnáziumban érettségizett, majd Budapesten jogi doktorátust szerzett. Az egyetem után 1938-ban megalapította a Magyar Élet Könyvkiadót, amely főleg a népi írók műveinek megjelentetésével foglalkozott. Szervezője volt az 1942-es és 1943-as Szárszói Konferenciának.

1962-ben hamis politikai vádakkal letartóztatták és 1963-ig börtönben volt. 1970-ben kitelepedett az Egyesület Államokba, ahol New Yorkban először könyvkereskedést nyitott, majd 1975-től Püski Kiadó néven felújította könyvkiadói tevékenységét. 1987-ben részt vett a Lakitelki Találkozón, 1989-ben ismét könyvesboltot nyitott Budapesten és könyvkiadói működését is áthelyezte a magyar fővárosba.

Püski Sándor közel hetvenéves könyvkiadói munkássága a 90-es évek elejétől a kerületünkben folytatódott. A legendás New Yorki-i könyvüzletben életre kelt a magyar irodalom, ezt a missziót itthon, a Krisztina körúti Püski Könyvesházban folytatja mindmáig.

A magyar irodalom és kultúra, különösen a népi irodalom és a népi mozgalom támogatása érdekében folytatott könyvkiadó munkásságának múlhatatlan érdemeire tekintettel Püski Sándor részére „BUDAVÁR DÍSZPOLGÁRA” cím adományozását javasolom.”