Akiknek a kerület az első

Ellesett pillanatok, ismeretlen hősök, ismert emberek, a közös bennük, hogy tevékenységük, gondolataik, mondanivalójuk okán megismerésre érdemesek. Legújabb projektünk keretében a kerületünk lakóit mutatjuk be különböző szempontok alapján. Elsőként a járvány alatt aktívan segítő önkénteseket.

BENEDEK

„Hiszek a szolidáris társadalom eszméjében, ez az a teremtő erő, ami előre mozdítja a közösségeket” – mondja Benedek, a Magyar Jégkorong Szövetség válogatottjainak technikai vezetője, és a Ruby Harlem zenekar gitárosa, arról, hogy mi motiválja leginkább az önkéntes létben. Mindig is az emberekkel való munkát preferálta, „rohangálós”, aktív és közösségi életet él. Ezt szerette volna valahogy kompenzálni a járvány időszaka alatt, így kapóra jött, hogy biciklivel járhatja a kerületet, és segíthet ételt szállítani, maszkokat osztogatni. Nem is munkaként fogta fel, mivel szerinte érdek nélkül gondoskodni másokról egyfajta energialelőhely. A kerületben lakókkal nagyon jók voltak a tapasztalatai, a hálálkodás mellett sokan érdeklődtek személyesen a hogyléte felől is. Volt, aki egyik hétről a másikra kért egy Nemzeti Sportot, hogy jobban képben legyen Benedek munkájával kapcsolatban, de olyan is akadt, aki külön maszkot rendelt, amit vele küldött el a hajléktalanoknak a Vérmezőre.

LILLA

Lilla pár éve az öccsével közös, Fő utcai lakásuk Airbnb-s kiadásával foglalkozik, ám miután a járvány sokkhatásként érte az ágazatot, és egymást érték a korábbi foglalások lemondásai, hirtelen nagy mennyiségű váratlan, de régóta áhított szabadidő hullott az ölébe. Azonban amikor a magyar kormány elkezdte elvonni az önkormányzatok forrásait, úgy érezte, hogy eleget pihent, és eldöntötte, hogy „az önkormányzatok mellé kell állni”. Az önkéntes szerep egyébként sem új neki, korábban már segédkezett ételosztásban hajléktalanoknak, és a Budapest100-ban is részt vett, mint szervező. „Az önkénteskedés addiktív” – mondja. Mindenhova gyalog járt, és bár 14 éves kora óta I. kerületi, most először fedezte fel magának a Gellért-hegyet, aminek nagyon örült.

KINGA

A gyerektáborokat is szervező „Kézműves” Kinga tősgyökeres I. kerületi, itt nőtt fel egy hatalmas, összetartó családban, ahol szinte egész életében élt, miközben a helyi közösség szerves részévé vált. Ahogy ő fogalmaz: „a vár az egy falu, nekem gyakorlatilag száz nagymamám van”. Saját bevallása szerint mégsem ez volt a legfőbb oka arra, hogy segítsen, hanem egy jelentős belső igény: „nekem fontos, hogy számítsanak rám valahol, hogy hiányozzak valahonnan, de a járvány miatt hirtelen tök feleslegessé váltam, és valószínűleg depis lettem volna az önkéntesség nélkül”.

Az önkéntes időszak alatt új barátokat is szerzett, de a legjobb szívvel egy meglepő találkozásra emlékszik. „Amikor gyerek voltam, rendszeresen jártak hozzánk riporterek, és a nagy családunkról érdeklődtek. Az egyikük tudni szerette volna, hogy ebben mi a rossz nekünk, és felvetette, hogy biztos az, hogy el kell osztani a csokit. Én ezt nem éreztem rossznak, nekünk ez természetes volt, máig nem tudom, hogy kell megenni egy tábla csokit egyedül. Egy helyi bácsi viszont látta ezt a riportot a Szív TV-n, és másnap megjelent nálunk annyi tábla csokival, ahányan voltunk a családban, hogy ne kelljen elosztanunk. Azóta se tudtam róla semmi mást, mint hogy együtt él az idős anyjával, és most véletlenül pont nekik vittem maszkokat. Életemben először beszéltem vele három mondatnál többet.”

PÉTER

Amikor Péter március elején szokása szerint hazalátogatott Dublinból, ahol dolgozik, még nem tudta, hogy egy hét helyett hónapokra jön: „12-én érkeztem, 15-e körül bejelentették az utazási korlátozásokat”. Így maradt az I. kerületben élő barátnőjénél, mindkettőjük örömére, mert egyébként másfél éve élnek távkapcsolatban. Mindig foglalkoztatták a közügyek: főleg 2013 óta aktív ezen a téren, amikor hosszabb ideig élt Magyarországon. Természetesnek érzi, hogy segít, amikor van rá ideje és lehetősége, mert a legszerencsésebbek közé tartozónak érzi magát. Nagyon megérintette a rászorulók hálája, ami szerinte azzal is összefüggésben lehet, hogy itthon nem olyan erős az önkéntesség kultúrája, mint lehetne, ezért sokaknak újszerű volt, hogy vannak, akik ezt vállalják. „Remélhetőleg ennek a jövőben is megmarad egy kis lendülete így, hogy akik először önkénteskedtek és adakoztak, ráéreztek, hogy mennyit tudnak segíteni mindezzel” – mondja.

VIRÁG

„Ez valami belső dolog lehet, nem is szoktam gondolkodni rajta, egyértelmű volt, hogy megyek” – ecseteli a viszonyát az önkéntességgel Virág, amit egyébként régóta szeret űzni, már 2013-ban is zsákokat pakolt az árvíz idején, de a párjával is rendszeresen járnak segíteni egy motoros klub tagjaiként. Útjai során fontos szerep jutott kiskutyájának, Zuzunak is, akinek a simogatása rendszerint terápiásan hatott a lakókra, de a kutyaiskolát átmenetileg mellőzni kényszerülő apró ebnek is kapóra jött, hogy továbbra is van alkalma szocializálódni valahogy. Virág egy-egy családdal külön is foglalkozott, az általuk küldött képek és bevásárlólista alapján rohangált nekik gyógyszerért, élelmiszerért, technikai eszközökért. Élvezte, hogy mennyire különböző embereket is közel tud hozni egymáshoz a segítő munka: „jó volt, hogy ugyanaz a cél, és mindegy, hogy ki kicsoda, csak azért van ott, hogy segítsen, még a polgármester és az alpolgármester is csomagolta velünk együtt a tojást.”

NÓRI

„Inkább ő gondoskodott rólam” – így foglalná össze Nóri a kapcsolatát az egyetlen rászorulóval, akinek önkéntesként segített, de neki hosszú heteken át, miközben különleges kötelék alakult ki kettőjük között. A kalandos életű Margit nénivel legalább annyi mindent osztott meg, mint fordítva. A spatial designerként dolgozó Nóri szerint az idős emberek „rengeteg bölcsességet hordoznak, és egy csomó malőrt nem követnénk el, ha többet beszélgetnénk velük”, és erősen emlékeztetik őt az alkotómunkája során is használt régi, szebb korokat megélt, elfeledett bútorokra: „ezekre a tárgyakra általában kizárólag a funkciójukon keresztül tekintünk, pedig érzéseknek az őrzői, pillanatokat, örömöket, fájdalmat hordoznak”. Nóri ezzel a szemlélettel alkot a bútor és tértervezés során. Célja, hogy a kreatív foglalkozásokon keresztül a gyerekekhez is közelebb hozni ezt azt értéket, egy kerületi kortárs művészeti műhely létrehozásával.

SÁNDOR

Sándor mérnök, és mindössze fél éve a kerület lakója. Az ő munkájának mennyisége is csökkent a járvánnyal, a felszabaduló időt utazásra sem lehetett fordítani, így került nála képbe hasznos elfoglaltságként az online önképzés és az önkénteskedés is. Az már korábban is jellemző volt rá, hogy a közvetlen környezetében segítsen embereknek, eredetileg érdi származású, ahol ezt a közegre jellemzőbbnek érezte, de most először vadidegenekkel és Budapesten is kipróbálta. A legjobb érzés az volt neki, hogy tényleg rászorulóknak segíthetett, akikből több van a kerületben, mint azt az ember elsőre gondolná: „minden lakásba beláttam egy kicsit, és meglepett, hogy hányaknál van a 80-as, 90-es évekre jellemző bútorzat, például látod, hogy az a szőnyeg van az előszobában, amit még 30 éve rakhatott le oda”. Önkéntes munkája végeztével gyakran pihent meg a Vár oldalában egy padon, hogy gyönyörködjön a városi panorámában.

KLÁRA

Klára Csepelen lakik, de a Magyar Állami Népi Együttes táncosa a Hagyományok Házaban, és az intézmény intenzív munkaközössége miatt gyakorlatilag több időt tölt az I. kerületben, mint bárhol máshol, ezért egyértelmű volt neki, hogy itt akar segíteni. Bár voltak negatív tapasztalatai is, mint például az emberek fokozott bizalmatlansága a szórólaposztogatással szemben, összességében kiemelkedően pozitív élmény volt számára az önkéntesség: „egy nagyon jó csapatba kerültem, iszonyat segítőkész volt mindenki, lehetett támaszkodni másokra, bármikor fel lehetett hívni a szervezőket bármivel”. Előfordult, hogy a 7 éves kislányát is magával vitte, akit iskola nélkül különösen fontos volt lefoglalni, és így láthatta, hogy milyen jó dolog másoknak segíteni. A habot a tortán a kerület rejtett szépségei jelentették, amik így feltárulhattak az önkéntesek előtt: „olyan házakba, belső udvarokba jutottam be, olyan csodákat láttam, amikre máshogy nem lett volna lehetőségem.”

______________________

Kép és szöveg: Bankó Gábor
https://www.bankogabor.com/
https://www.instagram.com/bankogabor/

További képekkel és a projekt folytatásával hamarosan jelentkezünk!