Megújul a Vérmező!

A Budavári Önkormányzattal együttműködésben a Főváros megújítja a Vérmezőt. A Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag elfogadta a megállapodást. A projektet Gelencsér Ferenc alpolgármester kezdeményezte, a felújítás két szakaszban fog megvalósulni – az önkormányzat az első szakaszra 60 millió forintot fordít.
Négyalkalmas közösségi tervezés 

Gyakran látogatja a Vérmezőt és van véleménye a park zöld jövőjével kapcsolatban? Van ötlete, hogy hogyan lehetne megújítani a Vérmezőt? Szeretné elmondani, hogy mit kell megőrizni és mi az, ami hiányzik a parkból? Ha igen, akkor jöjjön el a négy alkalmas közösségi tervezésre!

A Vérmező kerületünk egyik legnagyobb közparkja, sok kerületi és budapesti lakos közkedvelt pihenőhelye. A Budavári Önkormányzat és a Fővárosi Önkormányzat kiemelt céljának tekinti a Vérmező közpark fejlesztését, növényzetének gazdagítását, rekreációs szolgáltatásainak fejlesztését.

2021-ben a Fővárosi Önkormányzat elfogadta a vérmező megújítására vonatkozó stratégiai tervet, mely a terület fejlesztésének átfogó céljait, lehetséges projektjeit tartalmazza. Ennek keretében a Budavári Önkormányzat anyagi támogatásával gyepfelújítási, növénytelepítési munkákat, a Szitakötő játszótér gumiburkolatának felújítását, valamint a parki kukák és a padok cseréjét végezik el a Főkert munkatársai.

De nincs megállás, a park megújítása folytatódik, méghozzá együtt, Önökkel. A közösségi tervezés során a parkfelújítás következő fázisának részletes koncepcióját dolgozzuk ki a résztvevőkkel.