2021. november 11. 20:44

Ingyenes antigén szűrés az I. és II. kerület szervezésében – Vigyázzunk egymásra!

A koronavírus járvány negyedik hullámában újra aggasztó fertőzési adatok érkeznek. Ezért a megelőzés és a lakosság védelme érdekében az I. és II. kerületi Önkormányzat (együttműködésben a Szent Ferenc Kórházzal és a Budai Irgalmasrendi Kórházzal) ingyenes koronavírus szűrést szervez az I. és a II. kerületben.

Az antigén gyorsteszttel való szűrés ingyenes, bárki által igénybe vehető. A két kerületi Önkormányzat bízik benne, hogy ezzel az egyedülálló akcióval sok tünetmentes átfertőződést sikerül megelőzni, ezzel is lassítva a járvány terjedését.

A szűrések helyszínei és időpontjai

  1. II. kerület 1024 Budapest, Mechwart liget – sátor a szökőkútnál – november 10. és 12. (szerda-péntek), valamint 2021. november 15. és 19. (hétfő-péntek) között, hétköznaponként 15:00 és 18:00 óra között.
  2. Szent Ferenc Kórház (1021 Budapest, Széher út 73.) – november 10. és 12. (szerda-péntek), valamint 2021. november 15. és 19. (hétfő-péntek) között, hétköznaponként 10:00 és 13:00 óra között.
  3. Budai Irgalmasrendi Kórház előtti sátor (1023 Budapest, Árpád fejedelem útja 7.) – november 10. és 12. (szerda-péntek), valamint 2021. november 15. és 19. (hétfő-péntek) között, hétköznaponként 15:00 és 18:00 óra között.
  4. Az I. kerületben a Batthyány téren is elérik a szűrést. A Batthyány tér 2021. november 15-én hétfőn kapcsolódik be a szűrésbe, itt november 15-19-ig hétfőtől péntekig 5 alkalommal délután 15.00-18.00 óráig üzemel a tesztelő sátor.

A Maros utcai szakrendelő és a Máltai Szeretetszolgálat munkatársait a kerületi intézmények önkéntesei segítik. Munkájukat köszönjük!

Mikor érdemes teszteltetnie?

Mivel a teszt már a tünetek megjelenése előtt, akár a fertőzés második napjától képes kimutatni a koronavírust, a szűrővizsgálatot azoknak az egészséges, vagy magukat egészségesnek gondoló személyeknek is ajánljuk, akik még a tünetek és panaszok jelentkezése előtt szeretnék kizárni a fertőzés tényét. A teszt alkalmas a COVID-19 és a szezonális influenza fertőzés megkülönböztetésére is.

A tesztelést különösen ajánljuk, ha:

  • Nem észlel tüneteket, de munkája miatt közösségbe kell járnia és gyakran érintkezik idős rokonokkal, vagy a vírus által veszélyeztetett emberekkel.
  • Ön jelenleg tünetmentes, de közvetlen környezetében igazolt fertőzöttel találkozott.

Hogyan készüljön az antigén vizsgálatra?

A mintavétel orrgaratból történik, az eredmény 15 perc után megismerhető. A teszt előtt 30-60 perccel az orrfújás, orrspray és egyéb légúti készítmény használata, alkoholos és koffein tartalmú ételek, italok fogyasztása kerülendő.

A szűréshez személyi okmányok (személyi igazolvány, útlevél vagy új típusú jogosítvány, továbbá lakcímkártya), valamint TAJ kártya bemutatása szükséges.

A szűrésre jelentkező a vizsgálatkérő lapot lehetőség szerint (2 példányban) kinyomtatva és kitöltve hozza magával, de természetesen azt helyben is kitöltheti. Vizsgálatkérő lap letöltése >>>

Tesztre érkezéskor kérjük, ügyeljenek az alábbiakra!

  • Kérjük, tartsák a 1,5 méteres távolságot
  • Mindig viseljenek maszkot!
  • Kísérő nélkül, egyedül érkezzenek a mintavételre!

A szűréseket a II. kerület Egészségügyi Szolgálata, a Szent Ferenc Kórház, illetve a Budai Irgalmasrendi Kórház orvosai és egészségügyi szakdolgozói végzik.

A II. kerületi szűrésekre előzetesen regisztrálni lehet a II. kerületi Önkormányzat honlapján, de a szűrőállomások regisztráció nélkül is fogadják a jelentkezőket. Regisztráció >>>

Fontos célunk, hogy lakóink minél jobb egészségügyi ellátást kaphassanak, ezért egyházi és önkormányzati együttműködéssel tesszük magasabb színvonalúvá a kerületi egészségügyi szakellátást. Ennek jegyében jött létre az a megállapodás, amelyben az Irgalmasrendi Kórház, a Szent Ferenc Kórház, valamint az I. és II. kerület egészségügyi szolgálata összehangolt tudással és együttműködéssel segítik a járó- és fekvőbeteg ellátást, és most is erre a megállapodásra támaszkodhatunk a szűrés lebonyolításakor.

A hozzájáruló nyilatkozatot a csatolmányban megtalálják, kérjük szíveskedjenek kitőltve magukkal hozni!

A szűrésen való részvétel mellett mindenkit biztatunk a védőoltás felvételére!

Vigyázzunk egymásra!
Vigyázzunk Budára!

2023. december 18. 11:37

Tisztelt Ügyfeleink! Az energiatakarékosság és a hivatali költségcsökkentés érdekében 2024. január 12-től – március 31-ig minden héten pénteken home office...

2024. március 28. 15:42

Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat Képviselő-testülete módosította a szociális és gyermekjóléti pénzbeli, természetbeni és személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló 6/2015....