† Balázs Fecó

Budavár Díszpolgára (2014)

 

Balázs Ferenc, becenevén Balázs Fecó 1951-ben született, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában végzett. 1967-ben a Neoton együttes tagja volt, majd 1972-ben Som Lajossal kivált a zenekarból, és megalapították az első magyar hard-rock zenekart, a Taurus XT-t, amely 1974-ben felbomlott. Ezután Balázs Fecó két évet külföldön dolgozott. Hazatérte után, 1976-ban Koncz Zsuzsa kísérőzenekarához került, majd 1978-ban, erre az együttesre építve megalapította a Korál együttest, amely bemutatkozó koncertjét 1978-ben a Budai Ifjúsági Parkban tartotta. Az 1981-es táncdalfesztiválon a „Homok a szélben” című dalukkal óriási sikert arattak. 1986-tól Fecó szólókarrierbe kezdett.

Nevéhez számos nagy sláger kötődik, a mai napig is nagysikerű koncerteket ad határon innen és túl. Komponált filmzenéket (Gondviselés, Laura, Vakvilágban, A pókok, Nyolc évszak) és oratóriumot is írt Kőfalak leomlanak címmel. Rendszeresen ad koncertet templomokban is.

Egymás után hatszor választották az év billentyűsévé (1979, 1980, 1981, 1982, 1983, 1984.) Művészetét többször ismerték el EMeRTon-díjjal, 1998-ban vehette át a Huszka Jenő-díjat és a Liszt Ferenc díjat. 2001-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, tíz évvel később, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét kapta meg. Az Artisjus Életmű-díjat 2010-ben vette át.

Közel fél évszázados éves munkássága alatt a magyar zenei élet legnagyszerűbb előadóival és alkotóival dolgozott együtt. Sokszínűségét és dalai sikerét az is bizonyítja, hogy koncertjein minden korosztály képviselteti magát. Sikerének titka, hogy zenéjének ereje van, amit az egyéniségén keresztül hitelesen ad át hallgatóságának. Dalai több generáción keresztül újjászületnek.

Balázs Fecó tevékenyen részt vett a sitkei romos kápolna felújításában is. Az épület a nyolcvanas évek elején elenyészett állapotban volt, az ajtók, ablakok eltűntek. A zeneszerző megszervezte a Sitkei Kápolna Kulturális Egyesületet, amelynek elnöke is lett. Az egyesület vállalta, hogy a Kálvária-kápolnát 50 évre átveszi, a felújításának anyagi költségeiről, valamint fenntartásáról a középületekre vonatkozó előírások szerint gondoskodik és a kápolna eredeti formában történő felújítását a Műemléki Felügyelőség által adott szempontok szerint elvégzi. A felújításhoz szükséges összeg előteremtése érdekében 1986-tól kezdődően koncerteket szervezett. A koncerteket azóta is minden évben megrendezik, a befolyó pénzből pedig az épület és a környezete egyaránt megújult.

Balázs Fecó zenei pályafutása és a közösségért való tevékenysége mellett Balázs Fecó családapaként is példaadó. A nyilvánosság előtt több alkalommal is elmondta, hogy a zenei pályafutására tette fel az életét, ami együtt járt a nem túlságosan egészséges életmóddal is, két végén égette a gyertyát. „Nem vetettem meg a zenészélet velejáróit, napi két doboz cigarettát szívtam, aminek meg is lett a következménye. Derült égből villámcsapásként jött az infarktus, bypas-műtétre is szükségem volt” – mondja múltjáról.

Betegsége után Balázs Fecó szinte új életet kezdett. Vallja, „akinek műtötték a szívét, annak állandóan ott van a fejében, hogy hálát kell adnia minden egyes napért. Este, ha lefekszem, azon gondolkodom, vajon lesz-e új nap az életemben. Reggel pedig örülök, hogy megint kaptam egy új esélyt.” Az elmúlt években a zene mellett a családja vált a legfontosabbá számára: „Kívánom mindenkinek, hogy ebben a rövid életben tapasztalja meg, milyen érzés szülőnek lenni. Nagyon fontos a gyerek, hiszen ők visznek tovább minket. A sztárság, szakma, nem érdekel már. Van egy kötelességem, hogy a gyermekemet felneveljem – ez a legfontosabb.”

Balázs Fecó a Várban él, a Budai Ifjúsági Parkban gyakran koncertezett és többször is fellépett a kerületi rendezvényeken is. Díszpolgári jelölését mások mellett olyan közismert vári személyiségek kezdeményezték, mint Kaiser Ottó fotóművész és Hergár Jenőné Stróbl Krisztina, a Stróbl Emlékhely Alapítvány egyik alapítója.

Balázs Fecót a Budavári Önkormányzat 2014-ben díszpolgárrá választotta, a díj átadására 2014. május 21-én, a Kerület Napján került sor.