2020. április 28. 13:35
Budavár branding pályázat
Az Önkormányzat branding pályázatot hirdet. A pályázat részleteit a csatolt dokumentumra kattintva tekintheti meg.
Kérdések és válaszok
Pályázói kérdések:
1. Az imént olvastam a Budavár arculattervezési pályázat kiírását, és – azon túl, hogy vannak fenntartásaim a nyílt pályáztatással kapcsolatban – feltűnt egy komoly hiányosság: magát komolyan vevő tervezőgrafikus véleményem szerint nem indul olyan pályázaton, ahol a zsűri névsora nem nyilvános. Első kerületi lakosként (is) azt kérném/javasolnám, hogy mielőbb hozzák nyilvánosságra a döntéshozók nevét, hogy a potenciális pályázók el tudják dönteni, érdemes-e komoly időt és energiát fektetniük a tervezésbe.
2. Nem egyértelmű számomra, hogy egyéni vállalkozók is részt vehetnek-e a pályázaton, vagy csak társasvállalkozások, mert az egész szövegezés olyan, mintha csak nagy cégek vehetnének részt rajta.
Pedig egy ilyen arculati grafikai kialakítást teljes egészében, szakmailag tökéletesen el tud látni egy egyéni vállalkozó tervezőgrafikus is.
3. Jól értelmezem, (mert ez sem egyértelmű számomra a kiírásból), hogy a pályázótól csupán grafikai terveket várnak-e, vagy kivitelezést is? Nagyon nem mindegy, hogy mire ad az ember árajánlatot.
4. 2020. május 18-ig valóban csak az alábbiakat kell leadni, vagy grafikai terveket is várnak addigra (ez utóbbit lehetetlennek tartom):
– rövid koncepció a branding folyamat menetéről
– a pályázó kapcsolattartóinak kijelölése
– branding referenciák bemutatása
– teljesítési ütemterv (GANTT diagram)
– nyilatkozatok
5. A vállalási ár és szerződéses feltételeknél a kiegészítő szolgáltatások vállalása rész esetében sem tiszta nekem a kiírás:
Gondolom itt csak egy árazási szisztémára, rendszerre gondolnak, mert egy ilyen körülhatárolhatatlan munka, mint hogy az Önkormányzat brandjének 1 éves gondozása, módosítási javaslatok átvezetése az arculaton, a létrejött brand átvezetése a létező print és fizikai hordozókon (szerződések kezelése, tanácsadás) olyan beláthatatlan mennyiségű munkát és erőforrást jelent, amit nem lehet így belekalkulálni egy fix árajánlatba.
Itt a „szerződések kezelése, tanácsadás” pontosan mit takar egyébként?
Ugyanitt a 3. felsorolási pont a „lakossági kérdések és igények kezelése” esetében szintén érdeklődnék, hogy ez pontosan mit takar?
6. A pályázat célja és tartalma részben felsorolt arculattervezési munkáknál több felsorolt tételt szükséges lenne részletezni és mennyiségi megjelölést is adni hozzá, mert így nem lehet reálisan beárazni ezeket a munkákat:
– (2) elektronikus és papír-alapú iratminták (Itt nagyon nem mindegy hogy 5 vagy 45 típusú iratmintáról van szó, valamint, hogy ezek kiterjedése, jellege milyen, tudni kellene, hogy milyen mélységű kiadványszerkesztést igényel.)
– (4) a Várnegyed című lap arculata (Itt csak egy alapdizájnra volna szükség, vagy konkrét teljes kiadványszerkesztésre is gondolnak?)
– (7) kiadványok arculata (Ez annyira tág meghatározás, hogy teljességgel megfoghatatlan és beárazhatatlan. Tudni kellene, hogy milyen típusú kiadványokról van szó, mennyiről és hogy ezek kiterjedése, jellege milyen, tudni kellene, hogy milyen mélységű kiadványszerkesztést igényelnek.)
– (9) irányító táblák, tájékoztató táblák és különböző vizuális jelzések, piktogramok, egyéb vizuális elemek megújítása és egységesítése (Itt szintén nem mindegy hogy hány különböző típusú tábláról, hogy mennyi piktogramról van szó.)
A pályáztató válasza:
1. Mivel a pályázatban nem tervekkel, hanem tervezői kompetenciákkal, referenciákkal és a jövőbeli együttműködést részletező lebonyolítási tervekkel kell elindulni, nem látjuk úgy, hogy a pályázatokról döntő zsűri nyilvánosságát ebben a pályázati szakaszban biztosítanunk kell. Ezért döntöttünk a nyílt pályáztatás mellett is, mert nagyon szélesre szeretnénk nyitni a pályázók körét.
Akkor látjuk biztosítva önkormányzatunk döntéshozói autonómiáját, ha a pályázat megfelelő szakaszában vonunk be szakértő zsűrit. Eddigi működésünk az Ön számára is megfelelő és meggyőző garancia lehet arra, hogy érdemes ebbe a pályázatba erőt és időt fektetni.
2. A pályázaton egyéni vállalkozók is részt vehetnek.
3. Grafikai terveket várunk.
4. Csak a pályázati kiírásban felsorolt elemeket várjuk.
5. Nem tudjuk meghatározni, hogy az Ön által vállalt kiegészítő szolgáltatásokba mi fér bele, a felsorolásunk példa.
6. Kérdések:
- Elektronikus és papír alakú iratminták: az ön szerint szükséges mennyiségre adjon ajánlatot.
- A Várnegyed c. lap arculati megújítására gondolunk.
- Kiadványok arculata: Önkormányzatunknak még nincs meghatározott kiadvány-családja. Ez a struktúra a következő időszakban fog kialakulni. Ezért nem tudjuk pontosan megmondani, mely kiadványokról van szó, de alapvetően egy beszámoló-típusú, egy kiállításmegnyitó-típusú, egy projektbeszámoló-típusú kiadványban kell gondolkodni a pályázónak.
- irányító táblák: 12-15 féle táblára adott ajánlat az elvárás.