2025. március 18. 09:47

Emlékezés március 15-én

Éljen a magyar szabadság! Közösen idézte fel a Budavári Önkormányzat az I. kerületi polgárokkal a forradalom emlékét, amely a bátorságról, az összefogásról és a közösség erejéről szólt.

Az ünnepségen Hirtling István művész úr előadásával, Németh Vince, a Petőfi Sándor Gimnázium diákjának szavalatával és a Budapesti Huszárzenekar kvintettjének zenei kíséretével tisztelegtek nemzeti hőseink előtt.

Böröcz László polgármester beszédében kiemelte, az egyházak közösségformáló ereje, a nemzetiségek kulturális és történelmi hagyományai mind velünk élnek tovább, erősítve összetartozásunkat. Köszönjük, hogy az ünnepen is együtt lehettünk, közösen emlékezhettünk és ápoljuk történelmi örökségünket.

A Budavári Önkormányzat nevében Böröcz László polgármester és Fazekas Csilla alpolgármester, a hivatal képviseletében pedig dr. Sölch Gellért jegyző helyezte el az emlékezés koszorúját.

2025. december 1. 08:53

A Budavári Görög Nemzetiségi Önkormányzat szeretettel vár minden érdeklődőt az ünnepi adventi programjukra 2025. december 8-án, 15:00 órától, ahol a...