2022. november 7. 17:20

Véget ért a Vérmező közösségi tervezése

2021-ben a Fővárosi Önkormányzat elfogadta a vérmező megújítására vonatkozó stratégiai tervet, mely a terület fejlesztésének átfogó céljait, lehetséges projektjeit tartalmazza. Ennek keretében a Budavári Önkormányzat anyagi támogatásával gyepfelújítási, növénytelepítési munkákat, a Szitakötő játszótér gumiburkolatának felújítását, valamint a parki kukák és a padok cseréjét a Főkert munkatársai végzik el.
A park megújítása Önökkel együtt folytatódott. A közösségi tervezés során a parkfelújítás következő fázisának részletes koncepcióját dolgoztuk ki közösen. Múlt hét csütörtökön tartottuk a közösségi tervezés negyedik, egyben utolsó alkalmát. Köszönjük, hogy az elmúlt időszakban velünk tartottak és megosztották velünk ötleteiket, véleményeiket a Vérmező jövőjéről.
Várhatóan jövő tavaszra készül el a Vérmező végleges terve.
A tervezésben részt vett a FŐKERT, Budapest Főváros Önkormányzata Nyitott Budapest Osztálya, emellett csatlakoztak hozzánk az Önállóan lakni – közösségben élni és az Egyetemes Tervezés a Fogyatékossággal Élők Szolgálatában tapasztalati szakértői és a Kosztolányi Dezső Gimnázium diákjai is. Az alkalmak megvalósítását a Völgyzugoly Műhelynek köszönhetjük!

2024. október 15. 15:10

Ünnepi támogatással segíti a szépkorúak karácsonyi készülődését a Budavári Önkormányzat Az év vége közeledtével is kiemelt figyelmet fordítunk Budavár lakóira,...