2023. december 20. 16:20

Zöldsáv-felújítást kapott karácsonyra a Tábor utca

Az ünnepekre készült el két, alacsony támfalfelújításunk a Markovits utcában és a Tábor utca elején. Előbbi felújításnál a Markovits utca magaságyásainak peremei egységesen (mintegy 45 fokban) döntöttük meg.

A Tábor utcai zöldsáv felújítását pedig az utca lakóközössége kezdeményezte Önkormányzatunknál még az év első felében. A lakókkal és közös képviselőkkel történt közös bejárás és egyeztetés nyomán a Városüzemeltetési iroda munkatársai megálmodták, milyen módon lehetne szebbé tenni az elmúlt években gondozatlanná, gazossá vált zöldsávot.

Egy, a közpénzekkel felelősen gazdálkodó önkormányzatnál egy ilyen beruházás előkészítésének hosszú útja van – beszerzési folyamat, képviselő-testületi előterjesztés majd döntés, kivitelező gondos kiválasztása és szerződés kötése – míg végül a nyertes Via Nortonia Kft. megkezdhette a munkát november végén.

Az eredmény azonban mindenkit „kárpótolhat”: a Tábor u. 1. és 3. előtti zöldsávok (a szomszédos házakkal egységes kivitelű) magasított bazaltkockasor-peremet kaptak, amelybe parkfenntartó cégünk, a BUJSZ hamarosan termőföldet terít és tavasszal teleülteti cserjékkel és virágokkal. A felújítás során a kivitelező és az Önkormányzat is maximálisan figyelembe vette a lakók kéréseit, javaslatait, s talán ennek is az eredménye a beruházás – már most érezhető – rendkívül pozitív fogadtatása.

2024. június 18. 20:29

FIGYELEM! HŐSÉGRIADÓ!  A Nemzeti Népegészségügyi Központ 2024. június 19-én (szerda) 00:00 órától 2024. június 22-én (szombat) 24:00 óráig III. fokú...