2020. május 13. 16:04

Újabb csontváz az Önkormányzatnál

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Újabb csontváz a Budavári Önkormányzatnál

500 milliós hűtlen kezelés gyanúja merült fel a Budavári Önkormányzatnál – jelentette be Gelencsér Ferenc, az I. kerület Városfejlesztési és környezetvédelmi ügyekért felelős alpolgármestere.

Az I. kerület új vezetése 2019. októbere óta dolgozik a korábbi korrupciós ügyek feltárásán, amely során több, a kerület és az itt élők számára hátrányos ügylet került napvilágra.

Az alpolgármester elmondta: az előző kerületvezetés, Nagy Gábor Tamás polgármestersége alatt félmilliárd forintot kötött le a bedőlőben lévő Széchenyi Banknál, úgy, hogy amikor 2014-ben kiderült, a pénzintézet a csőd közelébe került, az 500 milliós lekötést nem vették ki a bankból.

Nagy Gábor Tamás korábbi fideszes polgármester a következőket írta Varga Mihálynak:

„Ha feltörnénk a lekötésünket és visszautaltatnánk a lekötött összeget, olyan lavinát indíthatunk el, amely esetleg pánikhelyzetet teremt. Megrendülhet a bizalom egy állami tulajdonúként ismert bankkal szemben, és ennek következményeit nem vállalhattuk fel.

Nagy Gábor Tamás azt a döntést hozta, hogy a Fidesz-közeli Széchenyi Bankot támogatja az Önkormányzat – vagyis a kerületiek – pénzéből.

Gelencsér Ferenc hozzátette: a pénz lekötése egyébként az akkori szabályok szerint törvényesen történt, mivel egy hónappal a tranzakció előtt hoztak egy rendeletet, amely szerint 100 millió forint helyett 500 millió forint sorsáról dönthet a vezetés bizottsági engedély nélkül.

A kerület jelenlegi alpolgármestere szerint a lekötés titokban történt, a korábbi, fideszes polgármester nem tájékoztatta a pénzügyi bizottságot és a közgyűlést arról, hogy az önkormányzat forrásaiból 500 millió forintot a Széchenyi Bankban kötött le.

A tranzakció a 2013-as szeptemberi pénzügyi beszámolóból is teljesen kimaradt.

Gelencsér Ferenc bejelentette: az ügyben az Önkormányzat feljelentést tesz nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt.

Ezt az 500 millió forintot sok másra is el lehetett volna költeni a kerületben a Fidesz-közeli Széchenyi Bank támogatása helyett. Fél milliárdot költ az Önkormányzat támogatásra 3 év alatt. Ennyi pénz jön be 1 év alatt az idegenforgalmi adóból – amit egyébként a kormány most elvett. Ebből a pénzből egy új, modern óvodát lehetne építeni a kerületi gyerekeknek – tette hozzá az alpolgármester. 

Gelencsér Ferenc emellett arra kéri az összes ellenzékivé vált önkormányzatot, hogy ellenőrizzék, kötött-e az előző, fideszes vezetés hasonló szerződést a Széchenyi Bankkal. Az alpolgármester szerint az a gyanú merülhet fel, hogy a Fidesz legfelsőbb szintjeiről, központilag adták ki a fideszes önkormányzatoknak, hogy ebben a bankban tárolják a pénzüket.