A Budavári Önkormányzat Képviselő-testülete 2013-ban alapította a díjat.„Budavári Szent György díj” adományozható azoknak a hivatásos vagy közalkalmazotti állományban dolgozóknak, akik legalább 5 éve szolgálatot teljesítenek a kerületben és a bűnmegelőzés, a bűnüldözés, a közbiztonság területén olyan tartós és kiemelkedő munkát végeznek, amellyel hozzájárulnak a kerület közbiztonságának a további javításához, valamint magatartásuk példaértékű a közösségi és magánéletben egyaránt. Minden esztendőben egy díj adományozható.
Morvai Árpád István rendőr százados
Morvái Árpád István 1963-ban született, 1992. decembere óta a rendőrség hivatásos állományú tagja. A BRFK I. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály állományába 2007. november 15-én került megbízott alosztályvezetőként, majd 2012. március 16-tól megbízott osztályvezetőként látja el szolgálatát. 2006-ban elvégezte a Rendőrtiszti Főiskolát, majd 2006. áprilisában elsőtiszti kinevezése megtörtént. Morvái Árpád István rendőr százados jelenleg is a BRFK I. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának vezetője, 2013. november 1-je óta a kapitányságvezető helyettesítési feladatkört is ellátja.
A Budapest I. kerületében eltöltött évek során hivatásos szolgálati viszonya alatt kialakult komoly hely-és személyismerete, a megszerzett elméleti és gyakorlati tapasztalatait megfelelően kamatoztatja. Feladatait nagy alapossággal, hivatástudattal, jogszerűen végzi az I. kerület közbiztonsága érdekében. Munkája során munkatársaiból hatékony, jó hangulatú közösséget kovácsolt össze. Munkájával, segítő- és szolgálatkészségével, emberségével kivívta kollégái, valamint a társszervezetek képviselőinek elismerését.