Luncz Lászlóné, Bokodi Ferencné
Budavári Semmelweis Ignác Díj (2019)
A Budavári Önkormányzat Képviselő-testületének döntése értelmében 2019. évben Budavári Semmelweis Ignác Díjban részesül az egészségügy területén végzett munkája elismeréseként Luncz Lászlóné asszisztens.
Luncz Lászlóné egészségügyi pályafutását a Tétényi úti kórházban kezdte 1977-ben, majd a Balassa Kórházban folytatta 1985 és 1988 között. 1988 óta dolgozik a Maros utcai Szakrendelőben asszisztensként az endokrin rendelésen és az ideggyógyászaton, utóbbinak köszönheti, hogy a kollégák és a betegek közötti becenevén „ideges Böbeként” ismert. Ráragadt beceneve azonban kizárólag az általa asszisztált szakrendelésnek, nem pedig természetének köszönhető, „Böbe” ugyanis – becenevével ellentétben – derűs, kiegyensúlyozott, kifinomult lelki intelligenciával rendelkező munkatárs, akit mindezen személyiségjegyei alapján méltán szeretnek betegei és munkatársai egyaránt. Energiája kifogyhatatlan, dinamikus, sürög-forog, ég a keze alatt a munka, fáradtnak még senki sem látta. Munkáját kitartással, megbízhatóan végzi, minden kollégának és betegnek segítő kezet nyújt, ha szükséges.
A Budavári Önkormányzat Képviselő-testületének döntése értelmében 2019. évben Budavári Semmelweis Ignác Díjban részesül Bokodi Ferencné, a szociális területen végzett munkája elismeréseként.
Bokodi Ferencné 2005. június 1-je óta dolgozik a Budavári Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatási Központban, gondozóként kezdett a házi segítségnyújtásban egy rövid ideig, majd a közösségi pszichiátriai ellátás koordinátora és a II. sz. Idősek Klubja vezetője lett még ebben az évben. Kiegyensúlyozott, megbízható, minden helyzetben lehet rá számítani, jól kezeli a problémás klienseket és az adminisztrációt. Jó érzéke van a kreatív tevékenységekhez, szívesen kapcsolódik be minden ilyen jellegű feladatba. Nagy türelemmel és odafigyeléssel szervezi a Zamárdi nyaralás egyik turnusát a rászoruló nyugdíjasok és a kerületi nyugdíjasok számára.
A II. sz. Idősek Klubja vezetőjeként odafigyel a klubtagok igényeire, ennek mentén szervezi a különböző foglalkozásokat, a klubot ennek megfelelően sokan látogatják. Sok mozgásos programot épített be (gerinc torna, meridián torna, Senior tánc, ülőtorna), valamint az idősek és a fiatalok közötti generációs programok szervezésében is rendkívül aktív. A klubtagság egyre elöregedőbb a Roham utcában, számukra sok emlékezetépítő és apró mozgások fejlesztésére, szinten tartására irányuló tevékenységet vezetett be. Csendes, mindenre odafigyelő és segítőkész hozzáállása munkatársként nagy segítség, az idősek számára pedig biztonság a mindennapokban.