Imre Géza
Budavár Díszpolgára (2017)
1974. december 23-án született Budapesten, családjával itt, a Budai Várban, a Tárnok utcában élt közel 30 éven keresztül. Általános iskolai tanulmányait is a kerületben, a Tárnok utcai Általános Iskolában végezte 1981. és 1989. között, ahol párbajtőrvívói karrierje is elindult. A sportban megnyilvánuló tehetsége mellett szerénysége és példamutató emberi magatartása már gyermekként, fiatalként megmutatkozott, melyek kétségtelenül hozzásegítették későbbi sikereihez. Már sportpályafutása kezdetén, 1991-ben a magyar csapatbajnokságon bronzérmes, egy év múlva pedig egyéniben aranyérmes lett. 1994-ben, Mexikóban egyéniben a junior világbajnokságon hatodik, csapatban pedig első helyezett lett. 1996-ban nyerte el első alkalommal az „Év magyar vívója” elismerést, de több kitüntető címet tudhat magáénak, így például 2016-ban a Magyar Érdemrend középkeresztje elismerésben részesült. Az olimpiai játékokon két ezüst és két bronzérmet szerzett, de az ötkarikás játékokon túl a világversenyeken is nagyszerű eredményeket ért el, a világbajnokságokon összesen 10 érmet nyert, Európa-bajnokságokon eddig 12 érmet szerzett, ebből: 6 arany, 4 ezüst és 2 bronzérem. A magyar bajnokságokon 37 érmet nyert: 18 arany, 5 ezüst, 14 bronzérem megoszlásban. Kiváló sporteredményei mellett Imre Géza tehetségével, szorgalmával az edzéseken mutatott alázatos magatartásával a magyar sportban példát mutat a fiataloknak, a felnövekvő generációnak, emellett pedig a sportág népszerűsítésében is fontos szerepet vállal a Budapesti Honvéd Sportegyesület utánpótlás edzőjeként.