Egerszegi Krisztina

Budavár Díszpolgára (1995)

 

A világhírű élsportoló, az európai és a világbajnokságok, valamint az olimpiák aranyérmes úszónője maradandót alkotott a sportban. Az úszásban elért eredményeivel az I. kerület polgáraként – közvetve és közvetlenül is – jelentősen hozzájárult a kerület tekintélyének, jó hírnevének növeléséhez.
Az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina régi budai polgári családból származik. A Déli pályaudvar és a Vérmező a szűkebb környezete, óvodásként a mai Brunszvik Teréz Napköziotthonos Óvodába járt, iskolája a mai Krisztinavárosi Általános Iskola /korábban Kosciuszkó Tádé u. Általános Iskola/ volt.
Sportegyesületében – a Spartacus Egyesület – először Turi György volt az edzője, majd a nagy eredményeket megalapozó edzője, Kiss László lett. Egerszegi Krisztina a Köztársaság Érdemrend Középkeresztjének birtokosa.
Legjobb eredményei között kiemeltem a legfontosabbakat:
– az ötszörös olimpiai bajnok cím mellett 48-szoros magyar bajnok, kétszer választották a világ legjobb sportolói közé,
– kétszeres világcsúcstartó, négyszeres Európa-csúcs-tartó.
A test- és sportkultúra területén nyújtott teljesítménye alapján méltán megilleti a díszpolgári cím.”
A díszpolgári díszes oklevél szövege:

Budapest Főváros I. kerület Önkormányzata
ezúton adja tudtára mindazoknak, akiket illet, hogy midőn közügyeinek intézésére a mai napon képviselő-testületi ülést tartott, 573/1995. számú határozatában kinyilvánította:

Egerszegi Krisztina

olimpiai bajnoknö, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjének tulajdonosa, egész eddigi sportolói pályafutásával, az edzéseken tanúsított szorgalmával, a versenyeken elért sikereivel nemcsak magának szerzett dicsőséget és megbecsülést, hanem koronázó városunknak is, amelynek krisztinavárosi negyedében született, felnőtt és iskoláit látogatta. Olyan korban, amelyben kiváltképp fontos a test és lélek összhangjának megteremtése, annak biztosítása, hogy az ép testben él lélek éljen, olyan korban, amelyben az emberi egészség megóvásának egyik legfontosabb eszköze a testnevelés, a kerület polgárainak választott testülete Egerszegi Krisztina sportolói pályafutását példamutatónak tartotta, emberi helytállását követendőnek ítélte, a lovagias versengés szellemét a társadalom egyik alapjaként határozta meg, fiataljainak és tanulóinak a sportolás mind az egyén, mind a közösség számára egyaránt örömet okozó gyakorlását ajánlotta, és szeretettel mondott köszönetet azokért a diadalokért, amelyek az országnak és koronázó városunknak egyaránt örömteli pillanatokat szereztek. Éppen ezért a testület fent megírt számú határozatában Egerszegi Krisztina olimpiai bajnoknőt az iránta táplált tisztelet és nagyrabecsülés bizonyságául Budapest Főváros I. Kerület díszpolgárává kikiáltotta és megválasztotta, és neki ezen oklevél erejével mindazon jogokat, amelyekkel a kerület polgárai élhetnek, mindazon kiváltságokat, amelyekkel a kerület díszpolgárai rendelkeznek, ünnepélyesen megadja.

Kelt Budapest, Főváros I. Kerület Önkormányzata 1995. december 14-én tartott képviselő-testületi üléséből.