2020. július 23. 10:53

Anjou sétány közlemény

Tisztelt Lakók!

Többen is megkeresték a Budavári Önkormányzatot az Anjou sétányon található fák kivágásával kapcsolatban. Ezeknek a fáknak a kivágására a Főkert 2018 októberében, tehát több, mint másfél éve adott be kérelmet a Budavári Önkormányzathoz. Érintettség miatt az ügyben nem az I. kerületi Önkormányzat akkori jegyzője, hanem a kijelölt II. kerületi Önkormányzat jegyzője – egy hiánypótlási eljárás után – 2019 januárjában adott fakivágási engedélyt a fákra. A határozat a kivágandó 10 fa helyére legalább 6 cm törzsátmérőjű, előnevelt ezüst hársfa ültetését írja elő a Főkert részére.

A fakivágás – a kötelező érvényű határozat értelmében – egy hosszabb szünet után most történik meg. Fontos újra hangsúlyozni két dolgot: a fák kivágását a Főkert kezdeményezte a növények állapota miatt, 2018-ban. Minden olyan állítás, amely azt tartalmazza, hogy a kerület új vezetése kezdeményezte a fák kivágását, nem felel meg a valóságnak. Fontos kiemelni azt is, hogy a kerület korábbi vezetése sem tehetett volna semmit a kivágás ellen, mivel arra 2019-ben jogerős határozat született.

A Budavári Önkormányzat számára kiemelt fontosságú a környezet védelme és megőrzése. Szembe kell nézni ugyanakkor azzal, hogy a városi növények, fák esetében a környezeti terhelés a sokszorosa az erdőben élő társaikkal szemben. Ez sokszor a laikus számára nem látható, visszafordíthatatlan károsodásokat okoz, amely esetében sajnos néha a kivágás és az új fa ültetése az egyetlen megoldás.