Virág Benedek Ház

A Virág Benedek Ház műemléki épületegyüttese 1811-ben épült a nagy tabáni tűzvész után. Mai nevét a pálos szerzetes író, költő és tanár Virág Benedekről kapta, akinek egykori háza előtt az Apród utcai oldalon ma egy emlékmű áll tiszteletére. A Döbrentei utca és Apród utca által határolt épületegyüttes romantikus belső udvara százéves diófájával a régi Tabán egyik megmaradt szigete.

A Budavári Önkormányzat korábban Tabán helytörténeti kiállítást és dokumentációs központot üzemeltetett az épületben, majd a 2015-ben történt felújítási munkák után megnyílt a Döbrentei utca felőli kiállítótér. 2018 óta rendszeresen ad helyet kiállításoknak, melyek között szerepelt már fotó, képzőművészeti- és helytörténeti kiállítás is.

2020-tól a Budavári Önkormányzat színes, kortárs kultúrcentrumot működtet itt, ahol a kiállítások mellett a belső udvaron és az emeleti teremsor XIX. századi festett tereiben minden korosztályt megszólító programok kerülnek megrendezésre. Könnyű- és komolyzenei koncertek, családi programok és nyáresti kertmozi vetítések várják a látogatókat. A nyári szezonban gyerektáboroknak adnak otthont az épület különböző részei. A Virág Benedek Ház modern, alternatív művészcsoportoknak, valamint civil kulturális kezdeményezéseknek is teret ad, ötvözve egy kiállítótér, egy alkotói inkubátorház és egy befogadó szemléletű, közösségi találkozóhely funkcióit.

Beethoven+ – Rohmann Ditta és Fejérvári Zoltán

CsaladiNap

Réber 100 kiállítás

 

A Tabán titkos udvara

Két híd között található egy titokzatos belső udvar, melyről ugyan kevesen tudnak, pedig ez az épület áll itt talán a legrégebb óta, egész pontosan az 1800-as évek óta, hiszen közvetlenül a nagy tabáni tűzvész után épült. Pár lépcső vezet le a hatalmas boltíves kapubejáróhoz, melyen átkelve fedezhetjük fel a macskaköves varázslatos kis udvart, melynek uralkodója, őrzője a több mint 100 éves diófa. Ez az udvar pedig a Virág Benedek Házban található, melynek névadója a magyar ódaköltészet mestere, valamint a régi Tabán egyik legmeghatározóbb embere. Bármikor felfedezhetjük mi is ezt a helyet, hiszen, nyitvatartási időben (hétfőtől-péntekig 10:00-18:00, szombaton 10:00-14:00) be lehet ülni, körbe nézni, megpihenni az árnyékos udvaron és nem utolsósorban részt venni a jobbnál jobb programokon, hiszen a Virág Benedek Ház rendezvényházként üzemel. A magyar underground könnyűzene legjobb előadói adnak itt koncertet, de több zenei műfaj is képviselteti magát, lesz musical, népi és rock zene is. Táncolhatunk esténként a táncházakban, a társasjáték klub keretében éjszakáig lehet játszani a legjobb modern játékokkal, a bolhapiacon a kincskeresés tökéletes szombati program, helytörténeti sorozat keretében pedig minden titkát felfedi a Tabán, de van itt színház, termelői piac, baba-mama klub, és még sok más.

Jöjjenek el és fedezzék fel a Virág Benedek Házat!

cím: 1013 Budapest, Döbrentei utca 9.

facebook: https://www.facebook.com/viragbenedekhaz

e-mail: info@maraikult.hu

telefon: +36 20 264 1134