2020. július 27. 14:09

39-es busz Maros utcai közlekedése

Az I. és a XII. kerületi önkormányzat kezdeményezésére a BKK társadalmi egyeztetést indított, aminek alapján elkészítette tervezetét a Maros utcai szakrendelő közlekedési kiszolgálásának fejlesztéséről. A térség közvetlen kapcsolatait bővítve nemcsak a Goldmark Károly utca irányába, hanem a Batthyány tér felé is a Maros utcán át közlekedik a 39-es autóbusz, így jobb szolgáltatást kínál a Maros utca környezetéből utazók számára.

A társadalmi egyeztetés eredménye:

A társadalmi egyeztetés véleményezési időszakában összesen több mint 50 észrevétel érkezett a BKK-hoz. Az észrevételt beküldők többsége egyetértett a tervezettel, és támogatta a 39-es járat közlekedésének javasolt módosítását.

A bevezetendő közlekedési rend:
A társadalmi egyeztetés eredményeként – az érintett I. és XII. kerületi Önkormányzat egyetértésével – 2020. augusztus 1-től a BKK a következők szerint fejleszti a Maros utcai szakrendelőt érintő közösségi közlekedési szolgáltatást:

  • A 39-es autóbuszok a Batthyány tér irányában is a Maros utcán át közlekednek – a meghirdetett tervezet szerint, a szakrendelő jobb kiszolgálása érdekében –, és megállnak a rendelőnél található megállóhelyen. A fejlesztés által közvetlen eljutási lehetőség nyílik a Maros utcai szakrendelő térségéből a Széll Kálmán tér csomópont, illetve az I. kerületi lakóterületek felé, továbbá közvetlenül elérhetővé válik a Maros utca környéke a Goldmark Károly utcai lakóövezet és a Déli pályaudvar felől is.
  • A BKK tovább vizsgálja a hétvégi kora reggeli, illetve késő esti utasforgalmat, és később dönt a Telebusz-rendszer esetleges alkalmazásáról is.